Név: Elizabeth Black Smith
Faj: Sellő
Neme: Nő
Külső tulajdonságok: Közép magas, haja barnás. Szemei feketék. Vékony testalkatú, de a vízben tökéletesen siklik.
Belső tulajdonságok: Kedves, és megértő. Ha valaki nem figyel oda az óráján, eléggé dühös tud lenni. Úgy gondolja, minden mindenkinek egyből megy. Ha ez mégsem így van, 3-szor lehet próbálkozni, de ha egyszer sem sikerül, kiküldi, a diákot az óráról.
Életkor:35
Család: Elhunytak
Apa: Ismeretlen
Anya: Ismeretlen
Testvérek: Tudomása szerint nincsenek
Előtörténet: Egy nyári napon született. Szüleit, még azon a napon megölték a vadászok. Egy 15 éves lány, fogadta magához, aki maga is így járt. Csecsemőként, beszélni ugyan, még nem tudott, de a vízben, már tökéletesen mozgott. A lányt Tess-nek hívták. Tess mindenre megtanította, amire csak szüksége lehet. Egy havasi napon, Tess elment a háztól, és többé nem jött haza. Amikor Elizabeth 15 éves lett, elhagyta a város ahol éltek. Tess-t azóta sem találta meg. Elindul felkutatni szülei gyilkosait. 16 évesen, beleszeretett egy Tomas nevű fiúba. A fiú is viszont szerette. Ám egy nap, Elizabeth elmondta neki a titkát(hogy sellő). A fiú azonban faképnél hagyta, mondván neki nem kell egy ilyen undorító lény. Elizabeth ismét felkerekedett, hogy megtalálja a gyilkosokat. Szegődtek hozzá páran. Egy éjszaka, megtalálta őket. Rájuk támadtak, és kiderült, hogy aki megölte a szüleit nem más mint Tess. Amikor minden kiderült, Elizabeth egyik társa, egyszerűen megölte. Elizabeth, végignézte a halálát majd ismét útra kelt. Inmáron egymaga.
Megtalálta az iskolát. George felvette víztanárnak, és azóta itt van.
Fegyverei: Kard, tőr
Erői: A vizet, szelet, fényt és a sötétséget uralja. A gondolatokban is kiválóan olvas.